Általánosságban elmondható, hogy az e-kereskedelmi szolgáltatást nyújtó cégek domain nevek alatt elérhető weboldalakon keresztül jelennek meg a felhasználók, így a fogyasztók felé oly módon, hogy a vállalkozás szolgáltatását más hasonló szolgáltatásoktól gyakorlatilag a domain név különbözteti meg, amely jellemzően megjelenik a domain alatt elérhető weboldal elnevezéseként is. Az ilyen vállalkozások a marketing költségvetésük jelentős részét fordítják arra, hogy az e-kereskedelmi szolgáltatásuk megjelölését, domain elérhetőségét megismertessék a fogyasztókkal, felhasználókkal annak érdekében, hogy a szolgáltatásuk minél szélesebb körben ismertté váljon, és ezáltal minél többen használják azt. Mindezek alapján az e-kereskedelmi szolgáltatások domain nevének, valamint a domain alatt elérhető weboldal megjelölésének védelme fontos az ilyen vállalkozások számára. Az e-kereskedelemmel kapcsolatban felmerült védjegybitorlási pereknek egy része abból az alaphelyzetből keletkezik, hogy vannak olyan weboldalak, amelyek egy már jól bejáratott, védjeggyel védett weboldal megjelöléséhez elnevezésben hasonló domain alatt működnek. Ezek a védjegybitorló weboldalak általában ugyanolyan vagy hasonló szolgáltatást kínálnak a fogyasztóknak, felhasználóknak, mint az a weboldal, amelyiknek az elnevezését felhasználták, hiszen így növelni tudják a látogatóik és felhasználóik számát anélkül, hogy komolyabb marketing tevékenységet kellene kifejteniük a weboldaluk ismertségének növelése érdekében. A domainek és weboldal elnevezések említett védjegybitorló felhasználása mindezekre tekintettel nemcsak jogellenes, de kárt is okoz az eredeti, védjeggyel is védett weboldalak szolgáltatóinak, hiszen a marketing ráfordításaik hatását áttételesen a védjegybitorló oldalak is élvezik az által, hogy a fogyasztók, felhasználók egy részének opcionálisan fel tudják kínálni lehetőségként, hogy az eredeti weboldal helyett a védjegybitorló weboldal főoldalára látogassanak, ami viszont az eredeti weboldal nyitó oldalán elhelyezett banner reklámok hirdetési díjának értékét csökkentheti.

A magyarországi e-kereskedelem folyamatosan fejlődik, amit jól mutat, hogy az utóbbi években egyre több olyan magyar bírósági ítélet született, amelyek ezzel a területtel kapcsolatos jogvitákat, köztük védjegybitorlási ügyeket rendeztek el.[1] Az e-kereskedelem fejlődésével számos olyan új gyakorlati kérdés merült fel, amit az utóbbi időkben született bírósági ítéletek megválaszoltak, és amelyek segítik az e-kereskedelmet nyújtó vállalkozásokat abban, hogy hatékonyabban használják ki a szolgáltatásaikat védő védjegyeik által biztosított jogokat. Ez a cikk ezeket a magyar bírósági ítéleteket tekinti át összefoglalva az ítéletek alapjául szolgáló vitás ügyekben felmerült kérdéseket és a bíróságok által ezekre adott válaszokat.

1. Kombinált védjegy által nyújtott védelem a domain nevek tekintetében:

Védjegybitorló weboldallal kapcsolatos vitás helyzetből fakadó perben született meg a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20089/2020/7. számú határozata. Az ügy háttere röviden az volt, hogy a felperes rendelkezett egy színes, ábrás kombinált védjeggyel, amelyben szövegesen szerepelt annak a domainnek („Felperesi Domain”) a neve, amelyik domain alatt a védjegyet használó apróhirdetési weboldal megjelent. Felperes a per tárgyát képező Felperesi Domaint oly módon használta, hogy annak megnyitása után a felhasználók a felperes egy másik domainje alatt, „J….s” név alatt üzemelő apróhirdetési szolgáltatását érték el. Tehát a gyakorlatban a felperes a kombinált védjegyét úgy használta, hogy annak domináns részét képező szókapcsolatot jelenítette csak meg a felhasználók felé. Alperes ezt használta ki, és elindított egy olyan apróhirdetési szolgáltatásokat kínáló weboldalt, amelyik a Felperesi Domaintől egy karakterben tért csak el, és a weboldalon egy olyan ábrát használt logóként, aminek domináns szókapcsolata az alperesi domain elnevezése volt. A következő módon lehet szemléltetni a két domaint, illetve a védjegyet, és az alperesi megjelölést:

Felperesi domain: a…n.hu	Alperesi domain: a…d.hu
Felperesi védjegyben domináns szóelemként szerepel az a…n.hu szókapcsolat.	Alperesi megjelölésben domináns szóelemként szerepel az a…d.hu szókapcsolat.

A felperes védjegye többek között a Nizzai Megállapodás 35. áruosztálya tekintetében biztosított védelmet. Tekintettel arra, hogy a per felperese és alperese is apróhirdetési szolgáltatásokat nyújtott az általa üzemeltett weboldalán, így a védjegybitorlás tekintetében a 35. áruosztályban szereplő „reklámozás, online reklám, online piaci helyek működtetése áruk és/vagy szolgáltatások és/vagy ingatlanok vételére, eladására és/vagy cseréjére vonatkozóan, online kutatható adatbázisok összeállítása; a fentiekkel kapcsolatos információ biztosítása” szolgáltatások bírtak jelentőséggel. Alperes az általa a domain neveként, valamint az apróhirdetési weboldalaként használt szókapcsolatot nem védte le védjegyként.

Felperes álláspontja szerint alperes bitorolta a védjegyét azzal, hogy olyan domain név alatt, illetve weboldalt megjelenítő ábra alatt nyújtott apróhirdetési szolgáltatást, amelyiknek a neve, illetve domináns szókapcsolata egy karakterben tért el a felperes kombinált védjegyének domináns szókapcsolatától, valamint a Felperesi Domain nevétől.

Felperes keresetének a pert első- és másodfokon is megnyerte. Az ítéletek indokolása az alábbi kérdések tekintetében nyújthat hivatkozási alapot más hasonló tárgyú védjegyperekben:

a./ Egy ábrás védjegyben szereplő domináns szókapcsolat védjegyjogi oltalmat biztosíthat a szókapcsolattal megegyező domain névnek.

A Felperesi Domain nevét képező szókapcsolat önállóan nem volt levédve, az csak a felperesi színes ábrás védjegyben szerepelt a védjegy domináns elemeként. Felperes a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (továbbiakban: „Vt.”) 12. § (2) bekezdés b) és (3) bekezdés c) pontja alapján tartotta sérelmesnek ennek a szókapcsolatnak az alperes általi használatát, amely rendelkezések a következőket írják elő:

12. § (2) b) A védjegyjogosult a kizárólagos használati jog alapján – a védjegy bejelentési napját, illetve elsőbbségi napját megelőzően mások által szerzett jogok sérelme nélkül – bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében, árukkal vagy szolgáltatásokkal összefüggésben használ olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; ideértve azt az esetet is, amikor az összetéveszthetőség amiatt áll fenn, mert a fogyasztók a megjelölést a korábbi védjegyhez gondolati képzettársítás útján kapcsolhatják.

(3) (c) A (2) bekezdésben szabályozott feltételek megvalósulása esetén megtiltható különösen a szolgáltatás nyújtása vagy annak felajánlása a megjelölés alatt.

A bíróság a Vt. 12. § (2) bekezdés b) és (3) bekezdés c) pontja megsértése tekintetében a következő fontosabb megállapításokat tette:

• Felperesi védjegy és az alperesi megjelölések domináns részei az „a…d.hu” és az „a…n.hu” szókapcsolatok, mert az ábrás és szöveges elemek értelmező, illetve leíró jelleggel bírnak.
• Vizuálisan a két megjelölés egy betű eltéréssel azonos, e körben nincs jelentősége a szavak ékezetes vagy anélküli használatának. Kiejtve ezeket a kifejezéseket az egy betű különbség elsikkad, ez jelentős mértékű hasonlósághoz vezet. Egyedül konceptuális megközelítésben van eltérés a védjegy ábrája és a megjelölés ábrája között, azonban ez a különbség nem elegendő ahhoz, hogy kellő megkülönböztetést biztosítson az átlagfogyasztó számára, aki az apróhirdetési piac szempontjából figyelembe veendő releváns fogyasztói körből kerül ki. Ennek megítélésénél a megjelöléseknek az átlagfogyasztóra gyakorolt összbenyomása a zsinórmérték. Összetett, szó- és ábrás elemeket egyaránt tartalmazó megjelölések esetén általában a szóelemnek van kiemelt jelentősége. Az átlagfogyasztó, amikor egy terméket vagy szolgáltatást keres nem írja körül az azokat jelző megjelölésekben fellelhető díszítő jellegű ábrákat, nem idézi fel a bennük szereplő szlogeneket, ezek legfeljebb homályos emlékképként villannak fel emlékezetében. Az átlagfogyasztó gyakorlatias, egyszerűsítésre és rövidítésre törekszik, a lényegre koncentrál, így a kombinált megjelölésből azt az elemet választja ki, ami alkalmas az áru vagy szolgáltatás megnevezésére. Emiatt alakult úgy a bírósági gyakorlat, hogy a védjegybitorlási ügyekben elsősorban a domináns elemeket kell összevetni, hiszen ezek hordozzák a megkülönböztető képességet, bennük testesül meg a védjegy származás-, illetve eredetjelző funkciója.
• Az alperesi apróhirdetési szolgáltatás beletartozik a védjegy oltalmi körébe, lényegében azonos az árujegyzékben szereplő „online piaci helyek működtetése áruk és/vagy szolgáltatások és/vagy ingatlanok vételére, eladására és/vagy cseréjére vonatkozóan, online kutatható adatbázisok összeállítása” szolgáltatásokkal. A szolgáltatások ilyen nagyfokú hasonlósága fokozza a megjelölések összetéveszthetőségét. A védjegybitorlás megvalósulásához nem szükséges, hogy a fogyasztói összetévesztés ténylegesen bekövetkezzen, elégséges, ha fennáll ennek a reális veszélye, ez viszont a perbeli esetben az árujelzők nagyfokú hasonlósága és a szolgáltatások azonossága folytán megállapítható volt.

A bíróság a fenti érvelésével a gyakorlatban védjegyoltalmat biztosított a Felperesi Domain névnek megfelelő szókapcsolatnak azzal, hogy a kombinált ábrás védjegy tekintetében dominánsnak minősítette az annak elemét képező „a…d.hu” szókapcsolatot, amely megegyezett a Felperesi Domain névvel. Hatásában ez azt eredményezi, hogy ha valaki csak egy kombinált védjegy domináns elemét képező szó vagy szókapcsolat tekintetében rendelkezik védjegy jogi védelemmel, akkor a védett szókapcsolatot jogellenesen használó más vállalkozással szemben a bíróság fenti érvelése alapján megalapozottan tud fellépni a szókapcsolatot érintő védjegybitorlással szemben.

b./ A kombinált védjegy jogosultját a védjegyoltalom abban az esetben is megilleti egy védjegybitorló weboldallal szemben, ha a kombinált védjegy domináns részét képező szókapcsolattól különböző elnevezésű weboldalon érhetők el a védjegyjogosult szolgáltatásai a fogyasztók számára.

A Vt. 18. § (1) bekezdése a következő módon rendelkezik: „Ha a védjegyjogosult a lajstromozás napjától számított öt éven belül nem kezdte meg belföldön a védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta, a védjegyre alkalmazni kell az e törvényben előírt jogkövetkezményeket, kivéve, ha a védjegyjogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.” Ez alapján tehát a védjegyjogosultat nem illeti meg a védelem a védjegye tekintetében, ha annak öt éven át tartó folyamatos használatát elmulasztotta, és a védjegyjogosultnak kell bizonyítani kifogás esetén, hogy a védjegyét öt éven keresztül megszakítás nélkül használta. A bíróság vizsgálta a felperesi védjegy Vt. 18. § (1) bekezdésében foglalt használat elmulasztása miatti kifogás alkalmazhatóságát, ugyanis alperes arra hivatkozott, hogy a felperesi „a…d.hu” domain alatt az átirányítás folytán a felperes által üzemeltetett másik oldal, a „j…..s.hu” érhető el, de ezen nem jelenik meg a védjegy szóeleme, figurája, szlogenje.  

A bíróság szerint a felperes megfelelően igazolta az „a…d.hu” védjegy használatát azzal, hogy felperesi „a…d,hu” domain alatt a felperes „J….s” apróhirdetési szolgáltatása volt elérhető. A bíróság az indokolásában kifejtette, hogy a kialakult joggyakorlat szerint elsősorban nem a folyamatosságot kell igazolni, hanem azt, hogy a használat olyan volt, aminek alapján a fogyasztók a védjegy és a vele jelzett áru vagy szolgáltatás piaci jelenlétét valóban érzékelhették. Az egyszeri vagy néhány alkalommal történt, elszigetelt használat nem alkalmas annak alátámasztására, hogy az árujelző a kereskedelmi-piaci forgalomban védjegyként funkcionált. Az „a…d.hu” domain alatti oldalról a waybackmachine szolgáltatás segítségével kinyert képernyőfelvételek alapján megállapítható volt, hogy az oldalon apróhirdetési, azaz a védjegy árujegyzékében foglalt szolgáltatások voltak a kérdéses időszakban elérhetők, az ilyen éveken át tartó, az internet sajátossága folytán széles körű használat túlmutat a pusztán jogfenntartó célú használaton. A a más weboldalra való átirányítás így elfogadható aktív tevékenységként, védjegyhasználati magatartásként. A védjegyjogosult üzleti politikájának körébe tartozik, hogy védjegyét, annak domináns elemét miként alkalmazza, ennek során dönthet úgy, hogy a védjegy szerinti, őt azonosító domaint arra használja, hogy egy másik, szintén hozzá tartozó honlap tartalmát teszi hozzáférhetővé, ezáltal több utat biztosít a felhasználók részére a saját szolgáltatása elérésére. Így a használat a Vt. 18. § (4) bekezdése értelmében a védjegy tényleges használatának minősült.

A bíróság ezen megállapítása kedvező azon vállalkozásoknak, amelyek akár több domain név használati jogával rendelkeznek, amelyek külön-külön védjegyoltalom alatt állnak, azonban gazdaságossági és észszerűségi okokból a különböző elnevezésű domainekről a megnyitott domaintől eltérő megnevezésű weboldal nyílik meg, ugyanis ezzel nem veszítik el használat hiánya miatt a védjegyoltalmat. Tehát ha egy vállalkozás például az „aprohirdetes.hu” weboldalon reklámszolgáltatásokat kínál, de ugyanez a vállalkozás rendelkezik a „hirdetes.hu” domainnel, amiről az „aprohirdetes.hu” weboldal töltődik be, akkor a „hirdetes.hu” domain név tekintetében a reklámszolgáltatásokkal kapcsolatban fennálló védjegyjogi védelem nem vész el használat hiánya miatt.

c./ Védjegyjogi szempontból egy megjelölés releváns használója az, aki a kereskedelmi forgalomban a domain név alatt apróhirdetési szolgáltatást nyújt, nem pedig a domain név whois rekordba bejegyzett használója.

Általában a domain whois rekordba bejegyzett használója és a domainnel megegyező szókapcsolatot a kereskedelmi forgalomban használó személy elválik. Ebben a perben viszont a két személy különbözött egymástól, viszont mindkettőnek ugyanaz volt a neve, mivel egy apáról és fiáról volt szó, ezért erre hivatkozva az alperes megpróbált téves perindítással védekezni.

A bíróság megállapította, hogy a védjegybitorlás megítélésénél nincs jelentősége, hogy ki a domain névvel rendelkezni jogosult, azaz a whois rekordba bejegyzett használó, hanem az a kérdés, hogy ki az, aki ténylegesen gazdasági tevékenységet folytat, tartalmat tesz közzé a domain alatt megnyíló weboldalon, mert a felhasználók hozzá köthetik a közölt információt, nyújtott szolgáltatást, és ezen keresztül őt azonosítja a domain név, valamint az alatta elérhető weboldal.

2. Kereskedelmi névként történő használat kérdése a domain és a weboldal tekintetében:

A Kúria Pfv.20700/2018/10. számú precedensképes ítélete, amelyik védjegybitorlás megállapítása tárgyában született, foglalkozott a kereskedelmi névként történő használat kérdésével a domain és a weboldal tekintetében.

Ebben az ügyben a felperes használt gépjárművekkel kapcsolatos online apróhirdetési szolgáltatást üzemeltetett olyan szó megjelöléssel, ami mind a domain névben, mind pedig a domain név alatt elérhető weboldal megnevezésében szerepelt. Felperes az általa nyújtott szolgáltatása megjelölését ábrás és szó védjegyben is levédte a 35. áruosztály tekintetében, amely a reklámozási szolgáltatások körében biztosított oltalmat. A jogvitára az adott okot, hogy alperes is elindított egy online gépjármű hirdetési szolgáltatást egy olyan domain név alatt, valamint weboldal megnevezéssel, amely név megegyezett felperes védjegyei által védett megjelöléssel, de hozzá rakta a „eladó” szót. Ezt az alperesi használatot az első- és másodfokú bíróságok, valamint a Kúria is a Vt. 12. § (3) bekezdés c) pontjába ütközőnek minősítette.

Tekintettel arra, hogy a felperes által használt megjelölés használt autókkal való kereskedés szolgáltatásról adott információt, amelynek használatától senkit nem lehet eltiltani, így az alperes a Vt. 15. § (1) bekezdés b) pontjára alapította a védekezést a megjelölés használatával kapcsolatban. E rendelkezés értelmében a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében – az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban – használja az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést.

A Kúria a Vt. 15. § (1) bekezdés b) pontjának értelmezése során arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben egy megjelölés egy internetes weboldalon keresztül nyújtott szolgáltatás tekintetében áruadatnak vagy szolgáltatásról nyújtott információnak minősül, akkor egy ilyen használat nem lépi túl az üzleti tisztesség határait, ezért a felperesi megjelölést alperes is feltüntetheti az internetes oldalán.

A felperesi megjelölésnek a domain névben történő használata tekintetében azonban a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a domain névben történő használat nem az alperes szolgáltatásai jellemzőjének feltüntetésére, hanem az alperesnek más szolgáltatótól való megkülönböztetésére, az alperes interneten való azonosítására szolgál, és mint ilyen névhasználatnak minősül. Mindezekre tekintettel az alperes a domain név használata körében nem hivatkozhat eredményesen a védjegyoltalom Vt. 15. § (1) bekezdés b) pontjában írt korlátaira.

Az első és másodfokon eljárt bíróságok ítéletei azt állapították meg, hogy az alperes védjegybitorlást követett el azzal, hogy apróhirdetési hely értékesítési szolgáltatásának nyújtása és reklámozása körében a felperesi megjelölést kereskedelmi névként használta az általa használt domain és az alatta működtetett weboldal nevében. A Kúria szerint a jogerős ítélet rendelkező részében a „kereskedelmi névként” történő használat értelmezése a végrehajtás során bizonytalanságot okozhat, ezért a Kúria csupán annyit állapított meg, hogy az alperes a felperesi megjelölés domain névként történő használatával bitorolja a felperes védjegyeit.

A Kúria szerint, egy szöveges megjelölés – függetlenül attól, hogy ékezettel vagy ékezet nélkül, a helyesírás szabályai szerint külön vagy egybeírt formában, grafikai kiegészítéssel vagy önmagában – a vállalkozás internetes oldalán nyújtott, a gépjárművek eladására vonatkozó hirdetési információk közzétételére és az eladásra kínált gépjárművek keresésének lehetővé tételére vonatkozó szolgáltatásai tekintetében egyaránt áruadatnak, a szolgáltatásról nyújtott információnak minősül, ezért egy ilyen megjelölés használata az üzleti tisztesség határait nem lépi túl, ezért ebből következőleg azt a weboldal elnevezésében szabadon lehet használni, viszont a domain névre ez már nem vonatkozik, mert az névhasználatnak minősül. A Kúriának ezzel az érvelésével kapcsolatban nem teljesen érthető, hogy egy megjelölésnek az interneten történő használata miért csak domain névként történő használat esetében minősül névhasználatnak, hiszen az internetes kereskedelemben egy vállalkozás nemcsak a domain névvel különbözteti meg a szolgáltatását a versenytársai szolgáltatásától, hanem jellemzően a domain névben használt elnevezés vagy annak domináns eleme megjelenik a domain alatt elérhető weboldal elnevezéseként logó formájában, ami ily módon a weboldal árujelzőjeként szolgál, másként a fogyasztók nehezen tudják azonosítani azt a weboldalt, amelyik megnyílik a domain alatt. Alperes a weboldalán a védjegybitorló szómegjelölését egy személygépkocsi stilizált ábrájával kiegészítve jelenítette meg, ami így a weboldal tekintetében álláspontom szerint árujelzőnek minősül. Mindezek alapján alperes a weboldalon megjelenített felperesi szó megjelölést a weboldalon elérhető szolgáltatásai azonosítására védjegyszerűen használta, így ez megkérdőjelezi azt a kúriai álláspontot, amely szerint ez a használat a szolgáltatásról nyújtott információnak minősül.

A Kúria indokolásával kapcsolatban az sem teljesen egyértelmű, hogy a kereskedelmi név miért okozhat bizonytalanságokat a végrehajtásban. A kereskedelmi név a magyar jogrendszer része, hiszen a Párizsi Uniós Egyezményt kihirdető 1978. évi 18. törvényerejű rendelet (továbbiakban: PUE) 8. cikke kimondja, hogy „a kereskedelmi nevet az unió mindegyik országa oltalomban részesíti, bejelentés vagy lajstromozás kötelezettsége nélkül, akár része az valamely gyári vagy kereskedelmi védjegynek, akár nem.” A PUE 8. cikkére tekintettel indokolt lett volna, ha a Kúria a kereskedelmi név fogalmát az ítéletében definiálja, ahelyett, hogy azt rögzítette, hogy ezen fogalom a végrehajtásban értelmezési kérdéseket vet fel. Egy ilyen kúriai definíció azért is szükséges lett volna, mert korábban már több ítéletben (FÍT 8.Pkf.25.737/2010/5.; LB Pfv.IV.21.311/1994; BH 1994/21; BDT2008/1740; FT 1.Pk.22.915/2012/6) is megjelent a kereskedelmi névre hivatkozás. Emellett a jogirodalom is foglalkozott már ennek a fogalmával (Lásd Dr. Görög Márta in A Védjegytörvény magyarázata, szerkesztette Faludi Gábor és Lukácsi Péter, HVG ORAC, 2014.; 580-592), ahol korábbi bírósági ítéletek alapján már történt próbálkozás a kereskedelmi név definiálására. Amennyiben egyértelmű, hogy mi, milyen használat tekinthető kereskedelmi névnek, akkor álláspontom szerint a kereskedelmi névként történő használatra utalás nem okozhat bizonytalanságot a végrehajtásban.

Annak ellenére, hogy a Kúria indokolását lehet vitatni, a gyakorlatban ez talán mégsem okoz majd problémát az e-kereskedelemben tevékenykedő védjegyjogosultak számára abban, hogy fellépjenek a védjegybitorlókkal szemben, hiszen a weboldalak működéséhez elengedhetetlen egy alapul fekvő domain használata, így, ha a bíróság megállapítja a domain tekintetében a védjegybitorló használatot, akkor a domain tekintetében a bitorló köteles megszüntetni a jogellenes használatot, ami a domain alatt nyújtott szolgáltatás megszüntetéséhez vezet.

3. Belenyugvás szabályainak alkalmazása domain neveket érintő védjegybitorlási ügyben:

A Kúria a Pfv.21575/2018/8. számú precedensképes határozatában elvi jelleggel a következő megállapítást tette domain nevek használatához kapcsolódó védjegybitorlási ügyben: „A Vt. 17. § (1) bekezdése a védjegybitorlás miatt igényt érvényesítő korábbi védjegy jogosultja számára időbeli korlátot szab a fellépésre. A Vt. 17. § (5) bekezdésének utaló szabálya folytán a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi jogra való hivatkozás esetén a védjegybitorlás miatt indult pernek nem tárgya annak megítélése, hogy a védjegybejelentési, illetve a védjegytörlési eljárásokban a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjának sui generis szabályként való alkalmazása során az alperes eredményesen léphetne-e fel a védjegy elsőbbségét megelőző saját korábbi megjelöléshasználata alapján, elégséges csupán a korábbi jog jogosultja részéről a fellépés reális lehetőségének igazolása.”

A fenti elvi jellegű megállapítás tartalmának megértéséhez és értelmezéséhez célszerű röviden áttekinteni a perre alapot adó jogvitát. Mindkét fél felhasználta ugyanazt a szó megjelölést a saját domain nevének regisztrációjához, de eltérő kiterjesztéssel. A domain nevek alatt mindkét fél használt autókkal kapcsolatos online szolgáltatást végzett. Felperes 2001. augusztusától, míg alperes 2001. októberétől nyújtott online gépjárműhirdetési szolgáltatást az általa regisztrált domain alatt. A felek kezdetben együttműködtek egymással, viszont felperes 2004-ben és 2005-ben az általa használt domain nevet levédette ábrás és szó védjegyként a 35. áruosztályban, amely többek között az online hirdetési szolgáltatások tekintetében biztosított védelmet a felperesnek. Felperes 2017-ben lépett fel alperessel szemben védjegybitorlás miatt.

Alperes a keresettel szemben hivatkozott a Vt. 17. §-ában foglalt belenyugvás szabályaira. A Vt. 17. § (1) bekezdése alapján, ha a védjegyjogosult öt éven át megszakítás nélkül eltűrte egy későbbi védjegynek az országban történő használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban nem léphet fel e későbbi védjegynek az országban történő használatával szemben, valamint korábbi védjegyére hivatkozva nem kérheti a későbbi védjegy törlését sem. A Vt. 17. § (5) bekezdése szerint az (1)-(4) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a korábbi jó hírű védjegyre, az országban korábban közismertté vált védjegyre, valamint az 5. § (1) bekezdésében és (2) bekezdésének a) pontjában említett korábbi jogokra is. A Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjának rendelkezése a más által korábbtól fogva használt megjelölés tekintetében képez lajstromozást kizáró, illetve törlési okot, amennyiben a megjelölésnek a korábbi használó hozzájárulása nélkül történő használata jogszabályba ütközne.

A Kúria a döntése indokolásában hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.187/2011/4. számú, BH2012.67. számon közzétett határozatára, amely szerint a Vt. 17. § (5) bekezdésének utaló szabálya folytán a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi jogra való hivatkozás tekintetében a védjegybitorlás miatt indult pernek nem tárgya annak megítélése, hogy a védjegybejelentési, illetve a védjegytörlési eljárásokban a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjának sui generis szabályként való alkalmazása során az alperes eredményesen léphetne-e fel az elsőbbséget megelőző saját korábbi használata alapján.

Az adott esetben azt kellett megítélni, hogy a Vt. 17. § (5) bekezdésének utaló szabálya folytán az alperes alappal hivatkozott-e a Vt. 17. § (1) bekezdése alapján a védjegyjogosult felperes igényérvényesítését kizáró belenyugvás jogintézményére. Ezzel kapcsolatban a Kúria a következő megállapításokat tette:

• A per adatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a perbeli védjegyek elsőbbségi napjához képest az alperes a domain név regisztrációjával, illetve a megjelöléssel nyújtott hirdetési szolgáltatással, korábbtól fogva használja a felperesi megjelölést. Ebből következően a Vt. 17. § (1) és (5) bekezdései alkalmazása szempontjából az alperes kifogásolt megjelölése a „későbbi védjegy” pozíciójában a védjegyek elsőbbségi napját megelőző, korábbtól fogva használt megjelölésnek minősül.
• Nem volt elfogadható a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy az alperes a megjelölést nem saját jogán használta, mert ahhoz a felperes „ráutaló magatartással” hozzájárult. A védjegyhasználathoz való hozzájárulásnak, azaz a Vt. fogalomrendszerében a védjegyhasználat engedélyezésének (Vt. 23. §) szerződéses akaratot kifejező, kifejezett nyilatkozatnak kell lennie. A perben nincs adat arra vonatkozóan, hogy a felperes kifejezetten úgy nyilatkozott volna, hogy saját védjegyeinek használata címén az alperes megjelöléshasználatához hozzájárul, illetve védjegyeinek használatát engedélyezi.
• Az elsőfokú bíróság a per adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes nem hivatkozhat megalapozottan a saját versenytársi jogainak, illetve a fogyasztók érdekeinek sérelmére, ezért a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alperes nem léphetett volna fel eredményesen a felperes védjegyeinek lajstromozása ellen, illetve törlése iránt. Ez valójában azt eredményezné, hogy a felperes a védjegyei alapján a védjegybitorlás iránt indított perben a védjegyei elsőbbségi napját megelőző korábbi használatára hivatkozva állíthatná eredményesen a védjegybitorlás megtörténtét. Ugyanakkor a Kúria szerint a védjegyei elsőbbségét megelőző lajstromozás nélküli megjelölés használatára alapítva védjegybitorlás iránti igényt nem lehet érvényesíteni.
• A védjegybitorlás iránt indult perben a védjegyjogosult az oltalom alatt álló védjegye alapján érvényesítheti az igényét. A Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja a korábbi jog jogosultja számára biztosítja a bejelentett megjelölés, illetve az oltalom alatt álló védjegy ellen a fellépés lehetőségét a védjegybejelentési, illetve törlési eljárásban. Mindebből következik, hogy a Vt. 17. § (1) bekezdésének a Vt. 17. § (5) bekezdésében előírt „megfelelő alkalmazása” azt (is) jelenti, hogy a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi jogra való hivatkozás esetén elégséges csupán a korábbi jog jogosultja részéről a fellépés reális lehetőségének igazolása, e fellépés lehetséges eredményének megállapítása a védjegybitorlás iránt indult per kereteit azonban meghaladja. A Vt. 17. § (1) és (5) bekezdéseinek alkalmazása során a védjegybitorlás iránt indult perben nem kell lefolytatni a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt korábbi jogra vonatkozó, a védjegybejelentési, illetve a törlési eljárásban releváns bizonyítást.
• A Vt. 17. § (1) bekezdése a védjegybitorlás miatt igényt érvényesítő korábbi védjegy jogosultja számára időbeli korlátot szab a fellépésre. A Vt. 17. §-a alapján a belenyugvás szabálya a védjegyjogosult védjegyének vagy az azzal összetéveszthető megjelölésnek a más által történő jogosulatlan használata ellen való fellépés elmulasztását szankcionálja, függetlenül attól, hogy annak oka a védjegyjogosult elnéző vagy negligens magatartása. A Vt. 17. §-a alkalmazásának csupán az a feltétele, hogy a védjegy jogosultjának tudomása volt a védjegy más által történt használatáról, és azt legalább öt éven át eltűrte. Az eljárt bíróságok szóhasználatában a „ráutaló magatartással tett egyoldalú engedély”, illetve „ráutaló magatartással hozzájárult” kifejezések logikailag és tartalmilag is a „tűrés, eltűrés” fogalmának felelnek meg.
• A kifejtettekre figyelemmel a Kúria, úgy ítélte meg, hogy az alperes eredményesen hivatkozott a Vt. 17. § (1) és (5) bekezdései alapján a belenyugvásra, amely a felperes védjegybitorlás iránti igényének érvényesítését kizárja.

A Kúria fenti ítélete a domainek felhasználásával végzett kereskedelmi szolgáltatásokat érintő védjegyek tekintetében megerősítette a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt korábbi jogosult által érvényesíthető belenyugvási kifogással kapcsolatos joggyakorlatot. Mindez az e-kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtók számára azt eredményezi, hogy egy üzleti tevékenység elindításakor körültekintően kell eljárniuk a domain név regisztrációja során, valamint érdemes a használni kívánt domain név védjegyként történő levédetéséről a lehető leghamarabb intézkedni, és a versenytársakkal szemben az esetleges védjegybitorlás miatt a lehető leghamarabb jogilag fellépni.

---

[1] BH2005/145; EBH2009/1962; FÍT 8.Pf.20.966/2009/4; FÍT 8.Pf.20.758/2008; FÍT 8.Pf.20.237/2009/6.